2011. jún. 7.

~~Tavaszi keret

1.) Megnyitunk egy tetszőleges képet.Image--Add Borders. Beállítjátok a nektek tetsző keretszélességet, majd a színmezőre mentek (itt a képen color a neve), ráklikkeltek. Ekkor bejön a színválasztó panel, de nem abból kell csippenteni, hanem a képről. Amelyiket jónak gondoljátok.

Ezután Inner Bevel következik:





2.) Ismét egy keretet adunk a képhez, de keskenyebbet és más színűt. Ezt azonban nem domborítjuk ki.

3.) Most a Selection tool-lal, annak is a négyzetével jelöljünk ki egy részt a képből,


majd Copy: Ezután: Edit--Paste as New Image.
 
4.) Egy új kép lett a kijelölt részből, amin most alkalmazzuk a Seamless Tiling effektet, ill. tulajdonképpen használhattok bármit, ami tetszik, plugint is. A lényeg, hogy a kis kép kapjon valami jó kis mintát.

5.) Most klikkeljetek a színpaletta felső négyzetére, bejön az a panel, ahol választani lehet, szín, minta és gradient közül. Nekünk a Pattern nevű fülecskére kell klikkelnünk. Lenyitjuk a legördülő ablakot és megkeressük a kicsi képet, ami rendszerint legfelül szokott lenni.



6.) Ha ezzel megvagyunk,újra a nagy képre megyünk át. Ismét az Add Border következik. Ha megvan a keret, (ami legyen megint más színű,mint az előző, különben kijelölésnél egybeolvad vele) ráklikkeltek a varázspálcával, majd kitöltitek a mintával. Nekem nem tetszett a kis kép, így miután kitöltöttem a szegélyt, alkalmaztam a Pettern effektet. A kijelölést nem szüntettem meg:


Inner Bevel a fenti beállítások szerint. Most egy kis árnyékot adunk hozzá,


 a kijelölés még mindig él. Az árnyék rétegét húzzuk a kép rétege fölé, fésüljük össze a rétegeket és mentsük a képet.


Nincsenek megjegyzések: